Febr. 2-3. - A bölcs hang
Ma és holnap olyan hatásokat észlelhetünk, amelyek nyitogatni kezdik a zsaluinkat. Eddig vélekedtünk valahogyan, követtük a szabályokat, rendszereket egy módon, és most jön egy olyan gondolat vagy akár egy mondat (talán épp) egy idegentől, amely beteszi a bogarat a fülünkbe. Ráadásul nagyon nem várt módon történik ez, talán pont egy olyan ember mond valami furcsát számunkra, akiről nem gondoltuk volna, hogy ilyet mond. Például a 94 éves nagymamám azt mondta nekem, amikor egy kapcsolati gondban voltam, hogy „nem kell egy mellett megöregedni”. Nem vártam tőle ilyet, és nem tőle vártam volna ilyet. Ezért aztán elhittem neki, bejutott az infó, és új távlatokat nyitott meg az akkori gondolkodásomban.
Tehát ma jól tesszük, ha úgy szemléljük a világot, mintha minden egyes momentuma nekünk szólna és értünk lenne. Mert amúgy ez az igazság :o) Ma és holnap a Nyilasban járó Szaturnusz olyan támogató inspirációkat ad a Vízöntő Napnak, melyekkel lezárhatunk meddő agymenéseket, nem működő helyzeteket. Illetve legalábbis kapunk egy új dimenziót, amely segít új utat, vagy megoldást találni.
Most arra is tisztábban rálátunk, hogy milyen elvekkel korlátozzuk magunkat, miben hiszünk olyan erővel, hogy az már nem szolgálja az érdekünket. Pl mi jó a gyereknek/nekem/a párkapcsolatnak stb; fontos, hogy mit szólnak az emberek; az életben mindenért meg kell küzdeni; nekem ez nem sikerülhet, mert nem vagyok ilyen meg olyan; mindig áldozatot kell hoznom a sikerért; és a többi. Sokkal tisztábban láthatunk rá a jelenünkre és a múltunkra is, ha koncentrálni tudjuk a figyelmünket, és nem szórjuk szét az energiánkat a napi taposómalomban.
A Király visszatér? témához is szervesen kapcsolódik ez a bolygóállás, hiszen egyrészt a Férfi erő megtámogatása zajlik hittel, igazság-látásssal és az önbizalom felépítésével e két napon, a férfiakban általában, és a nőkben is a saját férfi achetípusukat és/vagy oldalukat illetően.
Másrészt pedig a koncentráció segít rálátni a jövőbeli céljainkra, és megmutatja azt, hogy mennyire hiteles és értékes az a terv, amelynek a munkálkodásán oly hatalmas energiákkal dolgozunk.
