Emberi kapcsolatok I.

Az emberek furcsa fajtája lassan rájön, hogy mindenki különböző, és vagy ösztönösen kapcsolódhatunk össze, vagy egy nagyobb szellemi fejlődés után, egy magasabb szintű relációban.
Azonban úgy néz ki, hogy elakadtunk valahol a kettő között. Már érezzük, hogy a sima, ösztönszerű kapcsolódás nem működik, nem teljes, mert ebben nagy a sérülés lehetősége, hiszen ahogy összekapcsolódtunk az ösztöneink mentén, úgy is éljük meg egymás társaságát: végletesen, szenvedélyesen, drámáktól szenvedve. Egy folyamatos kapcsolathoz pedig együttműködés, megértés és érettség kell, ami feltételezi, hogy érzelmileg és szellemileg fejlődünk.
Ehhez viszont el kellene kezdeni vizsgálni önmagunkat és a motivációinkat, működésünket. No, de itt megálltunk lényegében, mert az emberiség egy részének erre nincs kultúrája, a másiknak kedve, a harmadiknak ereje. A negyedik része pedig megpróbálja, és aztán rájön, hogy kevesen vannak, így nehéz megtalálni a hasonlót a többi között. Mintha mindannyian egy álarcosbálban lennénk, és meg kellene találnunk az álarcok mögött azt, akinek szintén szeplős az orra. Ezt hogyan kell?