Elmélkedések az életszemléletünkről

A mai meditáción az volt a feladat, hogy figyeljem a has emelkedését és süllyedését, és folyamatosan címkézzem: emelkedés, süllyedés, emelkedés.... Egy idő után észrevettem, hogy különvált a címkézés a tényleges történéstől, vagyis az elmém mechanikusan mondta tovább a kis feladatát, de elég sokára vette észre, hogy annak már nincs kapcsolata a valósággal.

Vajon a mindennapi életünkben hányszor tesszük meg, hogy az elménk mondja a magáét, egy olyan monológot, címkét, ítéletet, véleményt, következtetést, amelynek semmi köze a valósághoz, csak megszokta már a régebbi történések alapján, és folytatja mechanikusan?
Vajon mekkora a szakadék az élet és az életről alkotott gondolataink között?
Észrevettetek már ilyet?