Az ítélkezés biztonsága

Van ez a sorozat, a Fekete Vitorlák, melynek a főszereplője egy olyan kalózkapitány, aki habozás nélkül öl a saját érdekeiért. Miközben ez borzasztó, és nem is érted, mi mozgatja, és miért olyan, amilyen, mégsem tudod kivonni magadat a hatása alól, mégis együttérzel vele, pedig oly sokszor „okozott már csalódást”, annyiszor tett már olyat, amit nem értesz, nem értesz vele egyet, vagy egyenesen elítélsz.
Mégis, neki drukkolsz.
Persze nincs más olyan karakter a filmben, az el...lenlábasok között, akit jobban lehet kedvelni, még úgy is, hogy volt egy-két jobbnak számító ember is köztük. Őket is megölte. Mégis túljutsz rajta és azon gondolkodsz, miért drukkolsz neki, és milyen ember vagy, hogy túllépsz a gonosz tettein. Valószínűleg az elménk mindenképpen állást akar foglalni vmi mellett vagy ellen, mert így tudja magát pozicionálni, vagy stabilan érezni. Mindenképpen meg akar ítélni egy helyzetet, egy embert, hogy az jó vagy rossz, és ha nem tudja ezt megtenni, akkor elbizonytalanodik és árván hánykódik a hullámzó tengeren.
Az ítélkezés biztonság, mert tudom, mihez tartsam magam. Ha nem ítélkezem, nem skatulyázok és nem címkézek, akkor elveszett a viszonyítási pontom, és nem tudom, hol vagyok én, mihez képest vagyok én. Ha nincs karakteres jó vagy rossz(=nem tudom, ki vagy mi a rossz, és ki vagy mi a jó), akkor én mi és ki vagyok? És ha nem tudom, én mi vagyok, akkor nem érzem magam biztonságban.
Vagyis a skatulyázás adja a biztonságom.