Szeretettel üdvözöllek a weboldalamon!
Beszélgetéseket, filozolfálgatásokat olvashatsz az életről és az emberi működésről.
Elgondolkodom egy apróságon és az felismeréssé válik bennem egészen más területekre vonatkozóan is.

Blog

Emberi kapcsolatok II.

2015.10.21 17:56
Az előző Emberi kapcsolatok című bejegyzésem (lásd itt) folytatása következik. Tehát oda jutottam, hogy van az a módszer, ahogy a régi beidegződések szerint kapcsolódik egymáshoz a férfi és a nő: ösztönösen, drámákkal, szenvedélyes viharokkal, nagy szerelemmel, aztán gyűlölettel. Majd fejlődnek...

Asztrológiai előrejelzés: Jupiter és Mars karöltve

2015.10.12 11:22
Október 13. és november 11. között fantasztikus hatásokat élhetünk meg. Ennek szereplői az égen a Mars, a Jupiter, a Vénusz és a Sárkányfej. Amit a leginkább és legfeltűnőbben érint, az a bennünk lévő férfi és nő, valamint általában a férfiasságot és nőiséget. Most van lehetőségünk, hogy a múltban...

Asztrológiai előrejelzés: Sárkányfej a Szűzben

2015.10.10 10:19
Október 10-én reggel a Sárkányfej átlépett a Szűzbe, a párja a Halakba. Innentől 1,5 éven keresztül egészen másfajta utazáson veszünk részt, mint az ezt megelőzőben. A cél a tisztaságunk megtalálása. Nem elnyerése, hanem kiásása. Azok az illúziók alól, amelyekkel egész életünkben lenyomtuk és...

Emberi kapcsolatok I.

2015.09.21 11:25
Az emberek furcsa fajtája lassan rájön, hogy mindenki különböző, és vagy ösztönösen kapcsolódhatunk össze, vagy egy nagyobb szellemi fejlődés után, egy magasabb szintű relációban. Azonban úgy néz ki, hogy elakadtunk valahol a kettő között. Már érezzük, hogy a sima, ösztönszerű kapcsolódás nem...

Mozgatórugók 1.

2015.07.20 12:19
A mai felvilágosult időkben már tudjuk, hogy a racionális tudásunk csak egy tanult rendszer, és igazából van egy belső vezetőnk, aki mindig tudja, hogy merre kell mennünk és mi a saját igazságunk. Ennek szinonimájaként sokszor hallom, hogy „hallgass a szívedre”, és ha ezt tesszük, akkor biztos,...

A teremtő jel

2015.07.17 14:50
Egy teremtő "jel" megy rajtunk keresztül, azonban a jel folyamatosságát tulajdonképpen a kondicionált elménk (szokásaink, előítéleteink, hitünk) akadályozza és alakítja a maga képére… persze ezzel megtapasztalhatjuk az önállóságot, az egyediséget, de tulajdonképpen megteremtjük így is, amit...

Megfelelni mások szeretetéért?

2015.07.17 14:48
Amíg az vezérel, hogy szeressenek az emberek, és ezért megfelelek mindenkinek, addig azt érzem belül, hogy a másik szempontja fontosabb, mint az enyém, és a magamé elé helyezem. Ezzel pedig tulajdonképpen azt nyilvánítom ki, hogy a másik ember fontosabb nálam, és éppen magamat nem szeretem és...
Tételek: 78 - 84 ból 96
<< 10 | 11 | 12 | 13 | 14 >>